28. fejezet: A fehér ruha

„Szép reggelre ébredtünk London! Az éjszakai eső elállt és most ragyogóan süt a nap. Persze vannak, akik ballábbal keltek fel. Nézzétek meg a 8. oldalon, hogy az ifjú királyi pár, milyen rosszul öltözött ma fel egy konferencia megbeszélésre. Borzalom!” - írták a pletyka rovatban. Semmi hír nem volt mostanában rólunk. Csak a királyi esküvővel foglalkoztak. Mindenhol Kate és Vilmos herceges pletykák, kitalációk, néhol valós dolgok voltak. Örültem is ennek. Legalább nem velünk foglalkoztak.

Éppen Rach új kollekcióját akartam megnézni. Készen lett a nyári darabokkal és azt akarja, hogy próbáljam fel őket. Bevallom, kicsit izgulok. Félek, hogy nem lesznek jók rám a ruhák és véletlenül elszakítom, vagy valami egyéb. Ha más ruháját tenném véletlenül tönkre, az nem zavarna, annyira. De ő még is csak a legjobb barátnőm…  

Bár az újság azt írta, hogy szép napos reggelre ébredtünk, mázlimra mire kiléptem a lépcsőházból, elkezdett szakadni az eső. Rach stúdiója nem volt messze, még is taxit kellett intenem, hogy ne ázzak bőrig.

- Hali, Rach! - köszöntem az ajtóból. Széles mosollyal jött felém, miközben egy gyönyörűséges ruhát tartott a kezében. Egy hosszú, földig érő, esküvői ruha volt az. Egy pár fodor volt rajta, de inkább az egyszerűségre törekedett. A derék résznél kezdtek a fodrok és csipkék lefelé lógni.  Pánt nélküli volt.  V alakba ívelt a dekoltázsnál. Remek és precíz munka.  Elképzeltem magam, ahogy ott állok az oltárnál ebben a gyönyörűséges ruhában, persze Nath mellett.

- E-ez gyönyörű, Rach. - vallottam be. Kicsit dadogva, az álmélkodástól.

- Tetszik? - kérdezte örvendezve. És nagyokat fújt. Mintha nekem készítette volna és arra várt, hogy tetsszen nekem. 

- Miért fontos az, hogy tetszik e nekem? - tértem a lényegre. Persze egy kicsit zavartan.

- Hát, ezt neked készítettem. - vallotta be izgatottan.  - Tudod, már 21 éves vagy, és Nath lassan 23 lesz. Gondoltam, lehet, hogy nem sokára eljön, azaz idő, hogy megkéri a kezed. És gondoltam jobb, ha előre megcsinálom a ruhád és akkor már nem kell azon pánikolnod, hogy mit veszel fel. Ha nem a virágokon, az esküvő dátumán, a torta, a gyűrűk és persze a többi más fontos dolog. - mondta megelégedve magával.

- Rach, te egyszerűen fantasztikus vagy! - mondtam, miközben megöleltem. Jó szorosan, mert féltem, hogy újra elveszíthetem… Mostanában mindig úgy búcsúztam el tőle, hogy elmondtam neki: „Te vagy a legjobb barátnőm. Remélem, tudod, hogy szeretlek. Szükségem van rád. Nélküled nem tudom elképzelni az életem…” És hasonló mondatok… Féltem, hogy újra itt hagy engem.

- Tudom. - nevetett a kis egoista. - Szóval, akkor tetszik? Egész éjjel ezen dolgoztam! - mondta, miközben ásított egy nagyot.

- Hidd el, megérte. - mondtam miközben újra megöleltem. - De szerintem Nath még nem tervezi ezt a dolgot. És én sem nagyon. Fiatalok vagyunk még! Hova sietünk… - nevettem zavartan, mert láttam, hogy Rach nagy mosolya lehervadt.

- Értem… - mondta komolyabban.

- De ez azért nagyszerű! - mondtam, hogy kicsit feldobódjon. Végül is igaz volt. Csodálatos egy ruha.

- Köszönöm. - mondta, majd egy mosolygott vetett felém, aztán mikor elfordult tőlem, láttam, hogy nem esett jól neki, az, amit mondtam. Próbáltam terelni a szót.

- Ez fűzős? - kérdeztem meglepetten.

- Igen, gondoltam jól kiemelné az alakodat. - mondta mosolyogva.

- Imádom! - örvendeztem. - Felpróbálhatom? - néztem rá kis kutya szemekkel.

- Hát, persze! - most már lelkesebb volt. Bent az öltözőben nem bírtam felvenni a ruhát. Teljesen bepánikoltam. Végig futott pár dolog az agyamon. Például, igaza van Rachnek. Már tényleg érett felnőttek vagyunk. Mi van, ha Nath nem akar velem komolyabb kapcsolatot tervezni. Mi van, ha nem szeretne családot alapítani, vagy nem engem szeretne menyasszonyának. Teljesen elfogott a pánik. Aztán a stúdióból egy ismerős férfihangot hallottam.

-  Lily, itt van Nathan. - „Jesszus!” - mondtam magamban. A ruhát bedugtam egy üres szekrénybe. Letöröltem a könnycseppjeimet, és mikor kinyitottam az ajtót, akkor ásítottam egyet, mintha azért lenne könnyes a szemem.

- Kicsim. - szólt Nath és nyomott egy puszit a homlokomra. - Na, hol van az a ruha, amit próbáltál? - nézelődött befelé az öltözőbe. De az ajtóban elálltam az útját. Rach mögötte mutogatott, hogy fogjam be a számat, az esküvői ruhát illetően.

- Tudod, ez egy szigorúan titkos darab. Rach csak is a bemutatóján akarja megmutatni mindenkinek. Csak ő a tervező és a modellje, én, láthatjuk. Meg persze még páran, akik szervezik a londoni divathetet. - mondtam hadarva, hogy hamar lépjünk túl a helyzeten. Láttam Racht, ahogy egy „Oké”-t mutat. Szóval jót hazudtam.

- Áh, értem. - mondta zavartan. Képtelen volt felfogni, olyan gyorsan mondtam.

- És te miért kerestél? - kérdeztem, miközben kiléptem az ajtóból, hogy kimenjek a stúdióba. Ott biztonságosabb volt. Ha én itt vagyok, akkor nem fog az öltözőben kutakodni.

- Csak hívtalak, de ki vagy kapcsolva. - mondta zavartan. Előkaptam a nadrágzsebemből a telefonomat.

- Oh, csak lemerültem.

- Oké… - mondta még zavartabban. Ez a zavartsága gyanús olt nekem.

- Van valami, amit el akarsz mondani? - néztem rá kérdően.

- Csak kérdezni. - egy kis remény szikra pattant fel bennem. - Nincs kedved ma eljönni velem Greenwich parkba? - bökte ki a kérdést. A szikra eltávozott bennem.

- De, ez jól hangzik. - mondtam mosolyogva, hogy végre meg nyugodjon.

- Ez remek. Mondanám, hogy nyolcra érted megyek, de mivel együtt lakunk… - nevetett.

- Gyere értem nyolcra, ide. Rachel összeválogatjuk a ruhákat. Te jó ég! Most rohannom kell a Rimmel London céghez. Megbeszélés lesz. - néztem az órámra. Nath arcára nyomtam egy puszit, Racht meg megöleltem, aztán ott hagytam őket.

A megbeszélés, baromi unalmasan telt. Nem is kellett volna ott lennem, mivel semmi hasznom nem volt. Csak a termékek állagáról és allergiás kiütéseiről beszélgettek, meg a többi dologról. A reklámról semmi szó nem volt. És még a telefonom is lemerült, szóval azzal sem tudtam elterelni az unalmat más felé.

Hatkor már Rach szalonja előtt ácsorogtam, bőrig ázva. De zárva volt, mert a kisasszony elment a drága szerelmével kávézni. Szóval fél órát vártam rájuk az esőben, és még hívni sem tudtam!

- Jaj, Lily! - szólt Rach a hátam mögött, miközben egy taxiból szálltak ki. - Miért nem hívtál? - aztán elő kaptam a tök süket telefonomat.

- Ezért. - mondtam egy gúnyos mosollyal. - Szia, Tom. Jó volt a kávézás? Legalább meleg és száraz helyen voltatok? - gúnyolódtam.

- Szia, Lily. Képzeld igen. - vágott vissza. Egy nyelvnyújtást elvégeztem feléje aztán ő meg csak nevetett rajtam.

- Ez a ruha jó lesz? - mutatott egy nyárias darabra. Egész szép volt. Tengerkék színe volt és egy bő szoknya volt az ujjatlan részhez hozzá varrva. Egy sárga szalag ölelte körül a derekát. - Mármint a randira. - tette hozzá.

- Tökéletes! - odáig voltam a ruháért. - De nincs hozzá cipőm…

- Ez milyen? - mutatott egyre, ami az ablak belső párkányán hevert. Fekete kerek orrú, fél magas, magas sarkú cipő. - És ez a fekete bőrdzseki hozzá. - mutatott a fogason lógó háromnegyed ujjas, igazi rockeres ruhára.  A hajamat kiszedtem a kontyból és ebből keletkezett göndör fürtök lógtak le a dzsekire.  Elővettem lila és fehér kockás, a szélén meg fehér csipkés esernyőmet és készen álltam a randira.

- Ezt szeretném odaadni neked. - nyomott egy kis dobozkát Rach az orrom elé. Kibontottam a szalagot és felemeltem a doboz tetejét. Egy nyaklánc volt benne, amin egy „BFF” feliratú és egy szívecske medál volt rajta. Rach kihúzott a pólója mögül egy ugyan olyan nyakláncot.

- Ez tisztára olyan, mint a gimibe… - emlékszel a gyűrűre? - nevettem. Aztán elővettem egy kis dobozkát a táskámból, amiben az akkori barátság gyűrűnk volt.

- Még meg van neked? - örvendezett. - Nekem is. Csak nekem otthon van, a laptopom mellett díszeleg. - nevetett. Aztán felraktam a nyakláncot. Pont illett a pánt nélküli szerkómhoz.  Aztán megöleltük egymást, és ekkor pont egy kocsi dudája megszólalt. Lesiettem a lépcsőn és egy fekete taxi várt rám. Nathan szállt ki belőle. Ő is szépen ki volt öltözve, mint én. Háromnegyed ujjas öltönybe volt, egy nyakkendővel és egy inggel. Besegített az autóba és elindultunk a parkba. Féltem, hogy mi fog ott ránk várni.

Mikor oda értünk, egy kis asztal várt ránk. Meg volt terítve. Csak mi ketten voltunk egy szép bükkfa alatt, a holdfényes éjszakában. Gyönyörűséges volt. De nem ez volt az est fénypontja.

- Lily. - kezdte Nath, a beszédjét. - Egy jó ideje ismerjük már egymást. Sokszor voltunk külön… de többet voltunk együtt. És az együtt töltött éveinkbe nagyon szerettük egymást. És ez most is így van. Sőt talán még jobban. Hiszen ebben a négy évben, iszonyatosan hiányoztunk egymásnak. És mivel az idő nem állt meg, mi is felnőttünk. Az öltözőben egy érett nő állt előttem. Most meg egy igazi nő, egy dögös nő, ül itt velem szemben. És azt hiszem, nem tudnék mást itt elképzelni a helyedben. Sőt, nem hiszem, ha nem tudom. És azt is, hogy nem akarom mással leélni az életemet, csak is veled. Ezért… - mondta, majd mély levegőt vett. Felállt az asztaltól és letérdelt elém. A szívem elkezdett nagyon hevesen kalimpálni. Majd kiugrott a helyéről. A víz is levert és elkezdett remegni a kezem. Ilyet nem sokszor szoktam átélni. És főként azok borzalmas a pillangók a gyomromba… - Szóval, Lily, lennél a feleségem? - és még mielőtt megkérdezte volna, kihúzott egy fekete dobozkát a zakózsebéből. A kérdés után azt kinyitotta, és egy gyönyörű szép ezüst gyűrű volt benne. Vékonyka volt, de a közepén ott virított egy szép és hatalmas, persze nem olyan nagy, gyémánt. Amikor a holdsugár rávetődött, egyszerűen gyönyörű volt. Kábé, lehet mondani, lefagytam a meglepettségtől, ezért Nath kénytelen volt újra feltenni a kérdést.

- Lily, hozzám jössz feleségül?