Fájt az, hogy mind a ketten ilyen aranyosak voltak velem, de nem mehetett ez így tovább.
Vasárnap délután Petnek fontos eseményre kellett készülnie. Egy másik sulinak a nagyon erős focicsapatával volt meccsük. Mi is elmentünk. Ed, Rach, Toby és én. Ed mellett ültem, meg Rach mellett. Minden jól ment addig, amíg el nem kezdett esni az eső. De így is folytatták a játékot. Sikerült a mieinknek legyőzni az ellenfelet. De nem ez volt a nagy meglepetés a játék végére. Pet oda kiabál nekem a pályáról.
- Lilly, nézz a kivetítőre. – oda néztem és hirtelen az eredmény helyén az volt kiírva, hogy „Szeretlek Lilly”. Sok szívecskével együtt.
- Gyere, menjünk innen. – fogta meg a kezem Ed.
- Lassan a testel. – szólt Pet. És megragadta Ed vállát.
- Haver, ugye nem akarsz balhét? – kérdezte nyugtatgatva Ed.
- Most te nem érdekelsz. Lilly, hogy tetszik? – nézett rám, aztán a kivetítőre.
- Aranyos… - makogtam.
- Figyelj, Ed. Hagyd őt békén, ő az én csajom! – fenyegette Pet.
- Igen, a tiéd? Akkor miért nem voltál ott vele, mikor szomorú volt? – tette fel Ed a jogos kérdést.
- Mert dolgom volt. – válaszolt neki Pet, flegmán.
- Dolgod? Fontosabb az állítólagos barátnődnél? – mutatott rám.
- Srácok, erre semmi szükség. – csitítgattam őket. – Fiúk több százan titeket néznek, ahogy mindjárt egymásnak estek. – suttogtam.
- Nyugi, Lilly. – mosolygott rám Ed. Máskor ez megnyugtatna, de ez nem vált be.
- Hagyd őt békén! – ordította Pet és meglökte Edet. Aztán már a kemény deszkás srácot sem kell félteni. Ő meg behúzott neki egyet. És ez így ment tovább. Addig, amíg közéjük nem álltam.
- Itt és most fejezzétek be! – kiabáltam rájuk.
- Lilly, válasz. – parancsolta Pet.
- Válasszak… Egyikkőtöket sem pancserek! – kiabáltam. – Gyere Rach.
- Haver, ezt elszúrtuk. – hallottam, ahogy ezt mondta Ed. Rachhel elmentünk egyet pizzázni. Jó is volt egy kicsi kikapcsolódni. Nagyon bántott ez a viselkedésük. De bármennyire is haragudtam rájuk, akkor is kellett választanom. ÉS nem tudtam eldönteni…
Másnap reggel az erkélyemen láttam egy piros rózsát. Vagy Pettől kaptam, mert ő neki mániája lett az erkélyem. De az is lehet, hogy Edtől, mert múltkor is rózsát kaptam tőle.
Lassan Rachhel és Tobyval ballagtam be a suliba. Semmi kedvem volt találkozni a két sráccal. Hiszen mind kettőjük rendes volt és aranyos. Persze mostanában Pet kikelt magából. Az ebédlő asztalnál ültünk, mikor észrevett Rach egy furcsaságot…
- Hol van Pet? Mindig velünk eszik. – csodálkozott.
- Ott. – mutatott Toby az udvarra. Pet és Evelin álltak ott kint és smároltak. Nekem meg hirtelen hányingerem lett. Jó hamar tovább lépett az, az egoista majom.
- Azt hiszem, haza megyek, rosszul vagyok. – mondtam, aztán bementem az igazgatóhoz és haza kérezkedtem.
Otthona kedvenc könyvemet olvastam. A Szellemlányt. Az ágyamban feküdtem. Délután három volt. Gondoltam Rach már végzett, ezért felhívtam, hogy adja meg a házit.
- Amúgy képzeld, mikor elmentél az ebédlőből, Ed folyamatosan téged nézett. Aztán francia végén megkérdezte, hogy miért mentél haza. – újságolta Rach.
- És te mit mondtál neki? – tudakoltam idegesen.
- Azt, hogy nem érezted jól magad. De amúgy lelkileg vagy testileg? – kérdezte aggódóan.
- Lelkileg. – vallottam be. Aztán erős dörömbölésre lettem figyelmes. Az erkély ajtómtól jött. A sötétítő függöny be volt húzva, így nem láttam kiállt ott. Éreztem, hogy valamelyik Rómeó akar bejutni hozzám. Gondoltam, attól függ a választásom, hogy ki fog ott állni. Valószínűleg attól kaptam a rózsát is.
- Rach, most le kell tennem. Majd beszélünk. Szia. – aztán kinyomtam. Oda siettem az ajtóhoz, de féltem, attól, aki rám várt. Féltem, hogy ki lesz az. Az eső esett. Ez a hétvége már csak ilyen volt. Lassan elhúztam a függönyt. És fájdalmas szemekkel, vizes hajjal és ruhával, neki dőlve az ajtónak, állt ott… Ed. Titkon reméltem, hogy az fog ott állni, akit a szívem súg, hogy válasszak, és igen, ő állt ott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése