Ott álltunk az eső pedig nem maradt abba.
- Hogy-hogy eljöttél? – Kérdeztem Nathet aki még mindig nem engedett szorításából.
- Hiányoztál. – mondta. – Tudod, amikor felszálltál a buszra – Kezdte, amíg megfogta a kezemet és bevetett egy terasz alá ahol nem ért minket az eső. – Lehet butaságnak fog, hangozni, de úgy éreztem én vagyok a hibás, hogy ott hagysz, és nem vigyázhatok rád. Ezért ide jöttem. A nagyszüleimnél lakok majd és segítek nekik.
- De mi lesz a bandáddal? A barátaiddal?
- Majd néha haza utazom. Beszélek velük meg hasonlók.
- Értem.
- De vissza szeretnélek kapni. Te vagy a mindenem. – mondta, majd adott egy puszit az arcomra.
- Na, lassan a testel. – mondta valaki a hátam mögött. – Őt én szeretném vissza kapni. Mert igaz pár perce szakítottunk, de máris hiányzik – tudtam, már hogy Ed az.
- Ő az én barátnőm volt előbb. Szóval nekem több az elsőbbségem. - mondta Nath, miközben kihúzta magát, hogy erősebbnek látszódjon.
- Tudjátok ismerős ez az érzés és még mielőtt tovább fajulna, haza megyek. – mondtam majd faképnél hagytam őket. Hazafelé mentem, az egyik gondolat jött a másik után. Sírni akartam, de mindig eszembe jutott az, hogy értük ez nem éri meg. Haza értem. Az út egy valóságnak tűnt. Mikor már otthon voltam felhívtam Racht hogy beszélnünk kell, jöjjön át. Hamar ide ért és hozott pizzát a hozzájuk közeli remek pizzázóból.
- Na? Ki kér pizzát egy beszélgetéshez?
- Én! – mondtam nevetve. - Gyere beljebb. – bementünk a szobámba és leültünk az ágyra majd szóról szóra elbeszéltem a történetet. Kb. a háromnegyedénél jártam a történetemnek mikor valaki csöngetett. Csak én voltam itthon a szüleim még dolgoztak Rach is megjött nem tudom ki állhatott az ajtónál. Lementünk és én kinyitottam az ajtót. Evy volt az.
- Mit műveltél a tesómmal?! - kérdezte magából ki kelve.
- Én? Semmit csak azt, amit megérdemelt.
- Mert mit tett? Megcsókolt egy másik lányt nagy cucc.
- Nagy cucc?! Igen nekem ez fontos lehet, hogy te ezt megbocsájtod, de én nem!
- Jó, de ettől még nem kéne megveretned a haverjaiddal és elvitetni valahova.
- Hogy mi? – kérdeztem meg lepődve.
- Jól hallottad. Négy srác kiszállt egy kis fekete teherjárműből megverték és betették az autóba.
- Nekem erről fogalmam sem volt.
- Várj! Szóval nem te tetted vele?
- Nem mi végig itt voltunk.
- Akkor viszont hatalmas gázban vagyunk.
- Szóval emberrablás volt és te nem szóltál azonnal? – kérdezte már Rach is.
- Hát át kellet, öltöznöm meg le kellet mosni a sminkem és feltenni egy csillogóbbat. – Az állunk is leesett. A bátyját elrabolják ő meg csak magával törődik.
- Ezt most nem mondhatod komolyan! – kiáltotta Rach.
- Oké csajok nyugi – próbáltam nyugtatni a helyzetet, de ez nem igazán sikerült. – Evy legalább a rendszámot tudod?
- Igen. – majd megmutatta a lapot, amin rajta volt a rendszám.
- Nagyszerű Evy te most menj haza és nyugtasd meg a szüleiteket.
- Igen és mivel?
- Hát ne azzal, hogy a fiát elrabolták – mondta Rach majd elment telefonálni.
- Szóval találj ki valamit.
- Rendben megyek és lécci találjátok meg. – mondtam majd kilépett az ajtón. És Rach is visszajött pár perccel később.
- Vedd, a pulcsid indulunk Tobyhoz. Nath már elindult.
- Hogyan hívtad fel?
- Hát a telódról. Jut, eszembe fel kell majd töltened.
- Hogy mi?
- Mindegy csak induljunk. Meg kell mentenünk Edet. – Ez volt a végszó. Indultunk Tobyhoz. Rach mutatta az utat, mert nekem halványlila gőzöm se volt, hogy merre megyünk. Majd megérkeztünk egy kis családi házhoz. Nath az ajtóban várt minket.
- Sziasztok! Gyertek, menjünk be.
- Jó, de hogy-hogy segítesz annak a srácnak, aki lecsapott a kezedről?
- Ez az önzetlenség. Meg biztos jó buli lesz, de nem érünk, rá menjünk be. – majd bementünk egyenesen fel a lépcsőn és a lépcsővel szemben volt egy ajtó azon belül volt Toby szobája. Nem olyan volt, mint amire számítottam. Szemben volt a dob cucca, jobbra tőle az ágya, balra a kanapé az ajtó mellet egy asztal teli könyvekkel. A falon minden deszkás poszter és kép. Az ajtó másik felén egy komód rajta egy gördeszkával. Kész deszkás szoba volt. Toby az ágyon ült a laptopjával.
- Sziasztok! Végre ide értetek! – üdvözölt minket. – Nos, hol az a rendszám?
- Itt van – mondta Rach majd oda adta a lapot. Én csak ott álltam az ajtóban és nem tudtam mi történik.
- Várj! Mit segít az a rendszám? Hogy találod meg?
- Van egy programom. Most nehéz lenne elmagyarázni de, beütöm a rendszámot és… meg is van! Egy elhagyatott gyár területén áll az autó már ezer éve nem működik a gyár. Az állam tulajdonában van a telek és a kocsi egy George Tallen nevű 45 éves úr tulajdonában van, egy fia van Michael Tallen, aki 22. Oh és még valami Ednek sokszor adott kölcsönt, amit vissza nem adott… - mondta Toby folyamatosan. Nem hittem róla hogy ennyire ért a gépekhez. – és Michaelék nem rég költöztek vissza ide. Gondolom, most kéri a tartozását egy elég érdekes módon. – mondta végül.
- Nagyszerű! Most hogy mindent tudunk, indulhat a mentő akció! – mondta Rach. Majd Pet lépett be a szobába a telefonjával.
- Öhm Evy téged keres Lily.
- Komolyan? – mondtam majd elvettem a telefont. – Halló?
- Na, végre megtaláltátok már?
- Nem, de most megyünk majd.
- Akkor előbb gyertek hozzánk. Itt találkozunk, siessetek. –Majd kinyomta a telefont.
- Nos, mennünk kell Evelinékhez.
- Akkor menjünk! – mondta Nath én pedig visszaadtam a telefont Petnek. Nath már tudott vezetni és kocsival jött én ültem elől a sofőr mellet. Toby és Rach hátul. Toby hozta a laptopját és végig szórakozott rajta… Bementünk Evyékhez aki fekete ruhákat nyomott a kezünkbe mindenkinek a méretében. Kísérteties volt, hogy a méretünket is tudta, holott ős ellenségek voltunk. Felvettük a ruhákat majd elindultunk a gyár felé. Besötétedett mire odaértünk ugyanis kerülő úton kellet mennünk, mert nem hagyhattuk, hogy észrevegyenek. Nem voltak nagyon sok és jó kém felszerelésünk, de nem is kellet. Legalábbis mi ezt hittük…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése