Nath a karjaiban tartott. Jól tette. Erőm kevés volt ahhoz, hogy képes legyek egyedül állni. Tudtam, ha egy pillanatra is, de elenged, azonnal összeroskadok, mint egy bábu. Csak sírni tudtam. Arra gondoltam, hogy az, akiről éreztem teljes szívéből szeret mással volt. Mást csókolt meg. S érzem, már ő érte dobog a szíve. A sírásom éjfélig tartott. Tovább sírtam volna, ha nem nyom el az álom és a kimerültség.
- Lily, későre jár jobb, ha ma itt maradunk. – mondta Nath. Csak bólintottam. Nehéz lett volna neki haza cipelni egy „mozgás képtelen” életnagyságú bábut. A faházban mindig volt egy kis felfújható matrac vészhelyzetekre. Azt fújta fel Nath amíg én egy újabb csomag zsepit kerestem. Majd az arcomat a kezembe temettem. Nath egy 10 perc alatt végzet s oda jött hozzám. Levette a kezemet az arcomról és így szólt:
- Hagyd abba a sírást és feküdj le. – Majd oda vezetett a kissé poros matrachoz s lefeküdtem rá. Éreztem a dohos szagot, de ez ebben a pillanatban nem érdekelt. Nath lefeküdt mellém és egy altatót énekelt nekem. A hangja elámított. Betakart a pulcsijával. Nem is éreztem már a dohos szagot csak az ő illatát. A dalt ismertem. Anyu is mindig ezt énekelte, amikor kicsi voltam. Nem tartott sokáig, míg elaludtam. Megint a farkasról álmodtam. Éreztem, ahogy beleharap a lábamba majd a kezembe. Valóságosnak tűnt. Nem tudtam menekülni. Elkapott. Majd egy vonyítást hallottam és a farkas elment. Majd még egyet közelebbről erre keltem fel. Láttam, hogy Nath nincs mellettem. Sötét volt, de tiszta volt az ég. A hold két alakra világított rá Nathre és egy farkasra. A farkas olyan volt, mint az álmomban hófehér volt és hatalmas. Furcsálltam kicsit, ugyanis amíg itt laktunk ehhez hasonló farkast soha sem láttunk. Nath szembe nézett a farkassal. Úgy tűnt nem Nathet akarja bántani. Sokkal inkább rám fájt a foga. De Nath nem engedte a közelembe. Nath fogott egy kisebb fatörzsféleséget és agyon vágta vele a farkast. Persze erre a ragadozó összeesett és szépen elhalálozott. Nath oda sietett hozzám és szorosan átölelt.
- Minden rendben van, Lily? - kérdezte zihálva. Gondolom egy kicsit megijedhetett.
- Persze. Te vagy az éjszaka hőse. - mosolyogtam, kicsit kómásan a látottak után. Aztán Nath lassan közelebb jött hozzám. Bepánikoltam mert tudtam mire készül. De mivel eszembe volt Ed mocskossága, ezért engedtem, hadd jussanak eszembe a régi emlékek. És aztán így szorosan átölelve és egymáshoz bújva keltünk a reggeli, gyönyörű napkeltében.
- Jó reggelt édes. – Mondta Nath majd adott az arcomra egy puszit. – Jól aludtál?
- Fogjuk rá. Leszámítva azt a farkast, de te meg mentettél. Köszönöm.
- Ugyan bárki megtette volna ezt. – mondta szerényen. – Sőt érted akármilyen áldozatott képes lennék hozni.
- Jaj, ne mert elpirulok. – vallottam be majd nevettünk rajtam. Sokáig ültünk összeölelkezve szótlanul.
- Tudod, be kell vallanom valamit – mondta Nath. – Csak te hiányoztál az életemből. Nélküled olyan üres volt minden nap. Folyton te jártál az eszembe.
- Te is sokszor eszembe jutottál. – Hazudtam, de kötelezőnek éreztem ezt a kegyes hazugságot. – De nagyon szép a hangod. Ha nem énekelsz, sose alszok el. – mondtam bár ebben is kételkedtem.
- Hát, köszi, az igazság az hogy van egy befutatlan bandám.
- Komolyan? – kérdeztem meglepődve.
- ÉS van egy dal, ami csak rólad szól. - köhécselt zavartan.
- Komolyan?
- Igen.
- Ilyet egy srác sem tett volna értem. – mondtam majd megöleltük egymást…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése